EROLTETETT MENET

ERŐLTETETT MENET

Bolond, ki földre rogyván
s vándorló fájdalomként
de mégis útnak indul,
s hiába hívja árok,
s ha kérdezed, miért nem ?
hogy várja ott az asszony
Pedig bolond a jámbor,
fölött régóta már csak
hanyatt feküdt a házfal,
és félelemtől bolyhos
Ó, hogyha hinni tudnám :
mindazt, mit érdemes még,
ha volna még! s mint egykor
a béke méhe zöngne,
s nyár végi csönd napozna
a lomb között gyümölcsök
és Fanni várna szőkén
s árnyékot írna lassan
de hisz lehet talán még !
Ne menj tovább, barátom,
fölkél és újra lépked,
mozdít bokát és térdet,
mint akit szárny emel,
maradni úgyse mer,
még visszaszól talán,
s egy bölcsebb, szép halál.
mert ott az otthonok
a perzselt szél forog,
eltört a szilvafa,
a honi éjszaka.
nemcsak szívemben hordom
s van visszatérni otthon,
a régi hús verandán
míg hűl a szilvalekvár,
az álmos kerteken,
ringnának meztelen,
a rőt sövény előtt,
a lassú délelőtt, -
a hold ma oly kerek !
kiálts rám ! s fölkelek !


Radnóti Miklós. Bor, 1944. szeptember 15.