Tóth Krisztina: SZERELMES VERS

Csalóka most az évszak lombszűrője, a fénysáv.
Átitat mindent a lényéből áradó.
Ha visszanéz, párás szemembe néz át
Az őszelő, fényétől lassan fáradó.


Mindig is lenyűgözött a lényén átsugárzó
Otthonosság, ha lehet így, mikor a zebrán
Megy át, mikor a sárga fényben játszó
Úton ha megy, eső csíkozta membrán.


Szerdán fogorvos, lombgyökér no az álom
Mélyén, ott is a lényéből áradó
Fény, fény, a rothadó erdőt látom.
Mindig is lenyűgözött a mindent átható


Pusztulás, rothadó fogai közt feküdni.
Erdő lehet, csalóka évszak fénye.
A lombszűrőn át lent az álom mélye
Ahogy a fényt az úton összegyűjti.

(1967)