Úgy éltem életem mostanig, mint fiatal bika,
aki esett tehenek közt unja magát a déli
melegben és erejét hirdetni körbe rohangat
s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót.
És rázza fejét s fordul, szarván a sűrű,
repedő levegővel és dobbantása nyomán
gyötrőt fű s föld fröccsen a rémült legelőn szét.
Úgy élek mostan is, mint a bika, de mint
bika, aki megtorpan a tücskös rét közepén
és fölszagol a levegőbe. Érzi, hogy hegyi erdőkön
az őzbak megáll; fülel és elpattan a széllel,
mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, -
fölszagol s nem menekül, mint menekülnek
az őzek; elgondolja, ha megjön az óra, küzd
és elesik a csontjait széthordja a tájon a horda -
és lassan, szomorún bog a kövér levegőben.
Így küzdök én is és így esem el majd,
s okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.
1933
Aucun commentaire:
Enregistrer un commentaire