Trapéz és korlát

Trapéz és korlát

Sötéten hátat fordítasz,
Kisikló homlokodra
A csillagöves éjszakát
Kezem hiába fonja.
Nyakad köré ezüst pihék
Szelíd pillérül állnak,
Bizalmasan belém tapadsz,
Nevetsz- vadul megütlek!

Sugárzó párkányon futunk,
Elgáncsolom a lábad,
Felugrassz és szemembe kapsz
Sebezhetetlen állat!
Elszürkül arcod, hátra buksz,
Vadul zuhanni kezdesz,
Az éjszaka trapézain
Röpülsz tovább, emelkedsz.

A rebben? való fölé,
Kegyetlen néma torna,
Mégcsak nem is kiálthatok
Követlek, szívdobogva,
Merészen ellököm magam,
Megkaplak és eldoblak,
Elterülünk hálóiban,
A reng? csillagoknak.

Most kényszerítelek, válaszolj,
Mióta tart- e hajsza?
Megalvadt szememben az éj,
Ki kezdte, ki akarta?
Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalhatatlanul szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
Mint elítélt fegyencek.

Pilinszky János. (1943)