A darvaknak szól

Mindennap jó reggel
ezen repültök el
szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben
hullnak keservemben
szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem
jut eszemben nekem,
megújulnak kínjaim.

Látom, utatokat
igazítottátok
arra az ország felé,
Aholott az lakik,
víg szívemet aki
ő magánál rekeszté.
Valaha énrólam,
ki híven szolgáltam,
valjon emlékezik-é?

Bujdosom, mint árva,
idegen országba'
veszettül, mint szarándok,
Ruhámban sötét színt,
szívemben szörnyű kínt
viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs, mint neked,
kin mehetnék veled
ahhoz, akit óhajtok.

Szárnyad vagyon, repülsz,
szintén ott szállsz le, ülsz
földében, hol akarod,
Te szomjúságodat
szép forrásból csorgott
tiszta vizével oltod,
Örömöm környékét,
az ő lakóhelyét:
Paradicsomot látod.

De ne siess, kérlek,
tőled hadd üzenjek
neki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet,
csak írjam nevemet
mellyedre fel véremmel,
Kin megismerhesse,
hogy csak őérette
tűrök mindent jó kedvvel.

Adjon a jó Isten
neki egészséget,
víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal,
tündökljék sok jókkal,
áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal
teremjen rózsaszál,
s keserüljön engemet!

Sok háborúimban,
bujdosó voltomban,
midőn darvakat látnék
Szép renden repülni
s afelé hajlani,
hol szép Julia laknék,
El-felfohászkodván
s utánok kiáltván,
tőlük én így üzenék.


Balassi Bálint. 1589