ALSZIK

ALSZIK

Alszik. Válláról lecsúszott a paplan,

a redők váltva el- és felfedik idomait,
süllyed s emelkedik, mint a tenger,
megcsillanva a napban.

Mint a tenger, rengő és mozdulatlan,
s míg szűri az élet csöpp neszeit,
most örök dolgokkal érintkezik
valahol az elmerült öntudatban.

Alszik. Fényes, nyugodt bolygó az ágy egén,
s ki tudja, hány rotációban kering
az álom égi-holdi földi vonzása közt


fel nem kutathatón?

Teste lüktető titkával kitölti

a mindenségnek egy pillanatát.

Somlyó György